A fekete nap gyermekei

Sokszor könnyes arccal kigyúnyolt, büszke daccal

Menetelsz,míg csak bírsz.

De tuttad jól, hogy eljön ki fentről néz egy felhőn,

S veled lesz mikor sírsz.

Úgy érzed, nem bírod már! Szólíts és újra földre száll,

s így szól majd hozzád:

Hívtál( fekete nap) Vártál ( gyermeke vagy!)

Széllel szemben állva, megvártásra várva

sírtál ( fekete nap) vártál (gyermeke vagy)

s én könnyedet letörlöm a romok közt a földön!

Nem látták még benned hogy másról szól a lelked,

mert szabadabb és többet érsz.

Kilógsz már rég a sorból, hisz mást kaptál a sorstól,

De szíved rab míg köztünk élsz.